Szerzői Jogok
Szerzői jogok vonatkozása a weboldalra
WEBOLDALUNK MINDEN TARTALMA KÖZJEGYZŐ ÁLTAL HITELESÍTETT ÍGY:
A www.adventbecs.hu weblap felületein található összes adat, leírás, tájékoztató szöveg, kép illetve az oldal grafikai és technikai szerkezete, funkcióinak megvalósítási módja, az ezen oldalakon látható formában a DOMAIN TULAJDONOS kizárólagos tulajdonát képezik. Ezek felhasználása a jogtulajdonos hozzájárulása nélkül a szerzői jogok megsértését jelenti és jogi következményeket von maga után. A honlap információi előzetes írásos beleegyezés után kizárólag a forrás megjelölésével alkalmazhatóak.
A másodközlésnek meg kell felelnie - többek között - a Polgári Törvénykönyv 1957. évi IV. tv., a Büntető Törvénykönyv 1978. évi IV. tv., a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. és a Sajtóról szóló 1986. évi II. tv. vonatkozó rendelkezéseinek. A tartalomszolgáltató engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) on-line vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos.
Előzetes írásos engedély nélkül a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban.A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtathatók meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra. A honlap tartalmának szerzői joga (különös tekintettel a cikkekre, leírásokra, fényképekre, videókra) a tartalomszolgáltatót illeti meg, kivéve abban az esetben, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, illetve a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés történik. A tartalomszolgáltató által közzétett, harmadik személyek szellemi alkotásait (cikkek, tanulmányok) felhasználni kizárólag a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. rendelkezései szerint lehetséges. Minden e korlátokat átlépő felhasználáshoz az adott szerző hozzájárulása szükséges.
A www.adventbecs.hu weblap kezdőoldalára mutató linket bárki elhelyezhet saját felületén külön hozzájárulásunk nélkül. Belső oldalakra mutató linkek elhelyezhetők abban az esetben, ha ezek a teljes oldal, és nem csak egyetlen elem (pl. kép) elérési útját tartalmazzák, illetve az oldal tartalmára semmilyen módon nincsenek hatással, további paramétereket nem tartalmaznak. Tilos linket úgy elhelyezni, hogy az a www.adventbecs.hu oldalt valamely más oldal részeként jelenítse meg.
A honlapon található külső hivatkozások (linkek) követésével letöltött tartalom nem áll a tartalomszolgáltató befolyása alatt. Amennyiben azt az arra jogosult kéri, a linket a tartalomszolgáltató törli vagy módosítja.
A szellemi tulajdon és szerzői jogokról szóló törvények be nem tartása azonnali intézkedést von maga után!
Ezen oldalunk nem tamulmányozása nem mentesíti a felelőségre vonás alól!
Advent Bécs 2023
Indulási időpontok
Utazás busszal
1 éj szállással2023. November 25. Szombat
39 900 Ft-tól 1 éj szállással
2023. December 2. Szombat
39 900 Ft-tól 1 éj szállással
2023. December 9. Szombat
39 900 Ft-tól 1 éj szállással
2023. December 16. Szombat
39 900 Ft-tól 2023. November 11. Szombat
8 900 Ft-tól 2023. November 12. Vasárnap
8 900 Ft-tól 2023. November 18. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. November 19. Vasárnap
9 900 Ft-tól 2023. November 20. Hétfő
8 900 Ft-tól 2023. November 21. Kedd
8 900 Ft-tól 2023. November 22. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. November 23. Csütörtök
8 900 Ft-tól 2023. November 24. Péntek
9 900 Ft-tól 2023. November 25. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. November 26. Vasárnap
9 900 Ft-tól 2023. November 27. Hétfő
8 900 Ft-tól 2023. November 28. Kedd
8 900 Ft-tól 2023. November 29. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. November 30. Csütörtök
8 900 Ft-tól 2023. December 1. Péntek
9 900 Ft-tól 2023. December 2. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. December 3. Vasárnap
9 900 Ft-tól 2023. December 4. Hétfő
8 900 Ft-tól 2023. December 5. Kedd
8 900 Ft-tól 2023. December 6. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. December 7. Csütörtök
8 900 Ft-tól 2023. December 8. Péntek
9 900 Ft-tól 2023. December 9. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. December 10. Vasárnap
9 900 Ft-tól 2023. December 11. Hétfő
8 900 Ft-tól 2023. December 12. Kedd
8 900 Ft-tól 2023. December 13. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. December 14. Csütörtök
8 900 Ft-tól 2023. December 15. Péntek
9 900 Ft-tól 2023. December 16. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. December 17. Vasárnap
9 900 Ft-tól 2023. December 18. Hétfő
8 900 Ft-tól 2023. December 19. Kedd
8 900 Ft-tól 2023. December 20. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. December 21. Csütörtök
8 900 Ft-tól 2023. December 22. Péntek
9 900 Ft-tól 2023. December 23. Szombat
10 900 Ft-tól 2023. December 27. Szerda
8 900 Ft-tól 2023. December 28. Csütörtök
6 900 Ft-tól 2023. December 29. Péntek
8 900 Ft-tól 2023. December 30. Szombat
8 900 Ft-tól 2023. December 31. Vasárnap
15 900 Ft-tól
Utazás vonattal
Mikulásvonat2023. December 2. Szombat
15 900 Ft Advent Express
2023. December 16. Szombat
14 900 Ft
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő