Karlsplatz
Bécsben, a művészetért és az építészetért rajongó látogatók garantáltan nem fognak unatkozni. A városnéző túra során mindenképpen ajánlott ellátogatni Bécs nevezetességeihez, hiszen így páratlan látvánnyal és felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk.
Többek között, a város nevezetes helyei közül ajánlott felkeresni a Karlsplatzot, ahol számos élmény és látnivaló vár a turistákra. A Karlsplatz valóságos olvasztótégelye a különböző építészeti kultúráknak, tehát érdemes alaposan körbejárni és szemügyre venni az itt álló épületeket. Megtekinthető itt például a szecessziós építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása, amely a Szecesszió háza elnevezést viseli. A Szecesszió háza a Wienzeilénál lelhető fel.
Ugyancsak a Karlsplatzon bukkanhatunk rá a meseszép Szent Károly templom épületére is, amelynek megtekintése mindenképpen ajánlott, ha Bécsbe visz az utunk. Az építészeti kontrasztok sorát a Bécsi Zeneegylet épülete követi. A Karlsplatzon álló épületek, valamint a város kultúrájának sokszínűségét, Bécs gazdag múltjának köszönhetjük.
A Karlsplatznál található Szecesszió házát azonban, nem csupán kívülről érdemes megcsodálni, hanem belülről is. A kortársművészet kiállítótermeként számos remekművet lehet megtekinteni a zömök és egyszerű épület, aranyozott lombkupolája alatt. Az aranyozott, lombokra emlékeztető kupola egyébként az művészet és a természet szoros kapcsolatát hivatott szemléltetni. A Szecesszió háza az 1897-es és 1898-as esztendők között épült fel, Joseph Maria Olbrich tervezése nyomán. A Szecesszió házának egyébként némi magyar vonatkozása is van, hiszen az aranyozott kupola alatt található felirat egy magyar ember tollából származik. A felirat nem más, mint a szecesszió mottója, vagyis az, hogy: Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit. Ez azt jelenti, hogy: Legyen meg minden korszaknak a művészete, a művészetnek a szabadsága. A mottót Hevesi Lajos alkotta meg.
A Szecesszió háza kiállításának és szépségeinek megtekintése után, érdemes alaposabb betekintést is nyerni a Szent Károly templomba is. A meseszép épület Johann Bernhard Fischer von Erlach közreműködésével épült, ám befejezni csak a fia, Joseph Emanuel Fischer von Erlach tudta az 1739-es esztendő során. A templomot VI. Károly kérésére kezdték el építeni, mivel a császár a pestis járvány alatt fogadalmat tett ezzel kapcsolatban. A Szent Károly templom belsejében egy meseszép főoltár is található, amelyet szintén Fischer von Erlach tervezett. A főoltár napjainkban eredeti szépségében tekinthető meg, annak köszönhetően, hogy alapos felújításon esett át az elmúlt évek során. A hatalmas kupolával rendelkező épületben, 1250 m2-en tekinthetőek meg gyönyörű freskók, amelyeket Johannes Michael Rottmayr készített el. A színpompás, gazdag kupolafreskókat mindenképpen ajánlott megcsodálni, ezért a Karlsplatz látványosságai közül a Szent Károly templomot feltétlenül látogassa meg, ha Bécsben jár.
Ugyancsak a Karlsplatz látványosságai közé sorolhatjuk a Bécs Múzeumot is. A Bécsi Múzeumban a város keletkezésétől kezdődően a jelen korig követhetjük végig Ausztria fővárosának fejlődését. Bécs útja, - a múzeumban kiállított emlékeknek köszönhetően, - évszázadokon át, remekül végigkövethető. Amennyiben Önt érdekli az, hogy Bécs kultúrája, városa, művészete, valamint divatja miképpen fejlődött az elmúlt néhány száz évben, úgy mindenképpen keresse fel a Bécs Múzeumban megtekinthető kiállításokat.
A Karlsplatz látványosságai között érdemes még megemlítenünk az adventi vásárt is, amely minden évben, november közepétől, egészen a Szent Estéig minden nap várja a látogatókat. A meghitt hangulatú, meseszépen kivilágított, színes programokkal tarkított karácsonyi vásár a kicsiktől kezdve, a felnőtteken át, egészen a legidősebb korosztály tagjaiig mindenkit rabul ejt!

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő
Leírás
Térkép
Képek