Naschmarkt - a nyalánkságok piaca

A Naschmarkt, vagyis a Nyalánkságok piaca és a Mariahilfer Strasse két kihagyhatatlan pont azok számára, akik Bécsbe indulnak karácsonyi ajándék beszerző körútjukra. Lehet akármilyen karácsonyi vásár a város számtalan pontján, e két sétány kiemelkedik a többi közül, ezáltal persze hihetetlen népszerűségnek örvendve.
Bécs legnagyobb belvárosi piaca, a város hasának is nevezett Naschmarkt mindent kínál, amire a konyhában szükség lehet: gyümölcs és zöldség, hús és hal, kenyér és sajt. Az áruválasztékkal egyetlen szupermarket sem tud versenyezni, bármilyen extrém dolgot keressünk is, itt egészen biztosan lehet kapni (olyan dolgokat is, amiket itthon soha sem látunk): például perzsa kaviár, japán sushi és osztriga, valamint a több száz féle, főleg keleti fűszer, amitől a piac illata is teljesen egyedi. Szemezgessünk a standok portékái között, és bátran próbáljuk ki a finomságokat, hiszen Bécs egyetlen másik piacán sincs ekkora választék élelmiszerekből és vendéglőkből – nem is gondolnánk, hogy több híres szakács kezdte naschmarkti árusként karrierjét.
A Naschmarkton nemcsak az áruválaszték hatalmas, hanem rengeteg étterem is található, a Michelin-csillagos helytől kezdve a török gyorséttermen át, a talpon álló kolbászosig. Ha itt járunk feltétlenül együnk a fantasztikus fűszerezésű burenwurstjáról és a roppanósra sütött sajtos kolbászáról híres Horvath Würstelstand-nál. A piacon találunk olyan árusokat, illetve vendéglőket is, melyek már 1916 óta működnek itt folyamatosan, ilyen például a Zur Eisernen Zeit nevű vendéglő.
Érdemes megemlíteni, hogy a bécsiek már a 17. század óta járnak ide piacra, ami másfél kilométeren át nyúlik a Wien folyó partján. Az eredetileg a Karlsplatz felé eső részen lévő piac az 1900 évek elején húzódott mai helyére, amikor a Wien folyót lefedték – ezzel természetes hűtőrendszert biztosítva az áruknak. A Naschmarkt elnevezés a 19. század elejétől kezdett széles körben elterjedni, de hivatalosan csak a huszadik század elejétől hívják így a helyet.
A piac ingyenes wifi internethozzáférést is kínál, ám itt nem állunk meg: egyre több népszerű szórakozóhely is helyet kap, hétvégenként pedig DJ-k adják meg az alaphangulatot.
És ha valakinek mindez nem elég, szombatonként Bécs és egyben Európa egyik leghíresebb bolhapiacán is nézelődhet, mely közvetlenül a Naschmarkt mellett terül el. A Kettenbrückengasse metrómegálló és a Pilgramgasse közé eső szakasz minden héten tarka-barka, különleges világgá alakul át pár órára, ahol igazi kincsekre lelhetünk. Számos közülük a XX. századból származik, ám egyes darabok jóval régebbiek és ritka antikvitásnak számítanak. A sajátos piac kínálata a ruháktól, a használati tárgyakon, padláson talált kincseken, zenei ritkaságokon, könyveken, ékszereken, műtárgyakon át egészen az olyan dolgokig terjed, amelyek kilétét először meg kell fejteni. A régiségekből álló portéka ódon hangulata és fiatalokat hajtó kíváncsiság sajátos egyvelege varázslatos élménnyé teszi a bolhapiacon tett látogatást a hajthatatlan gyűjtők és a csupán új felfedezésre vágyók számára egyaránt.
A programot vonatos utasainknak kínáljuk. Kérjük, számítsanak rá, hogy a piac a vasútállomástól kb. 30 perces sétára található.

Fakultatív program az alábbi időpontokban foglalható:
14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2025
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2025. December 6. Szombat
24 900 Ft Advent Express
2025. December 20. Szombat
23 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással2025. November 22. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. November 29. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 6. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 13. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 20. Szombat
49 900 Ft-tól 2025. November 8. Szombat
10 900 Ft-tól 2025. November 9. Vasárnap
10 900 Ft-tól 2025. November 15. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 16. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 17. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 18. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 19. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 20. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 21. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 22. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 23. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 24. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 25. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 26. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 27. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 28. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 29. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 1. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 2. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 3. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 4. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 5. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 6. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 7. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 8. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 9. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 10. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 11. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 12. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 13. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 14. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 15. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 16. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 17. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 18. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 19. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 20. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 21. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 22. Hétfő
11 900 Ft-tól 2025. December 23. Kedd
11 900 Ft-tól 2025. December 27. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 28. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 29. Hétfő
8 900 Ft-tól 2025. December 30. Kedd
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2025. December 31. Szerda
19 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 500.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 10 €/fő