Schönbrunni kastély és adventi vásár
Bécs egyik legismertebb és leghíresebb turisztikai látványossága nem más, mint a Schönbrunni kastély. A barokk stílusjegyekkel ékesített műemléket évről évre, több millió látogató keresi fel. A mesebeli szépségű kastély, a város Hietzing kerületében tekinthető meg. A kastély egykoron a császári család nyári rezidenciájaként funkcionált. Egyik nevezetessége az épületnek az, hogy Ferenc József itt született meg, majd az 1916-os esztendő során, eme épület falai között ragadta el őt a halál.
A hatalmas méretű épületet közel 80 esztendőn át építették. A Habsburg család a 16. században vette birtokába a kastélyt. A 17. században egy vadászkastély is felépítésre került a területen, II. Ferdinánd császár feleségének kérésére. A területet ekkor kezdték el Schönbrunnként emlegetni, a területen található kis forrás nyomán.
A törökök ostromát a Schönbrunni kastély is megsínylette, így alaposan át kellett azt építeni. Az átépített kastély ezután Mária Terézia tulajdonába került, aki egész évben az épületben lakott, vagyis ekkor már nem csupán nyári rezidenciaként funkcionált a kastély. A lenyűgöző méretekkel rendelkező Schönbrunni kastély egészen pontosan 1441 helyiséget foglal magában. Napjainkban az 1441 teremből csupán 45 olyan helyiség van, ami nyitva áll a látogatók előtt. Szinte hihetetlen, de az épületben egykoron 139 darab konyha volt megtalálható, ami szintén arra mutat rá, hogy milyen hatalmas is ez az épület. A Schönbrunni kastély belső építészetét mindenképpen ajánlott megcsodálni, ha Schönbrunnba visz az utunk. A hatalmas, fehérre festett falakon 14 karátos arany díszítés látható, valamint óriási kristálycsillárok és cserépkályhák is ékesítik a rokokó stílusú belső tereket.
A monumentális méretű kastély belső területe 2 hektárra tehető. Bár az 1441 helyiségből csupán 45 terem látogatható meg, az érdeklődőknek mégsem lehet oka panaszra, hiszen a bepillantást engedő termek a legszebbek az épületben. A kastély meseszép termeit egy túra során lehet alaposan szemügyre venni. Többek között bepillantást lehet nyerni a Tükörterembe is, ami arról nevezetes, hogy egykoron a 6 éves Mozart is itt zenélt Mária Teréziának. Emellett természetesen meg lehet nézni Ferenc József császár egykori dolgozó és lakó szobáját is, illetve azt a termet is szemügyre lehet venni, amelyben Mária Terézia és a kancellárja rendszeresen titkos megbeszéléseket tartott. Ez nem más, mint a Kínai-kabinet. Sőt, még a Vieux-laque-szoba is tárt ajtókkal várja a látogatókat, ami arról nevezetes, hogy egykoron Napóleon is megfordult benne. A Schönbrunni kastély legszebb szobái közé sorolhatjuk a Milliós szobát, amelynek falborítása rendkívül különleges. A rózsafából készített borítást ugyanis, rendkívül értékes perzsa és indiai miniatúrák ékesítik.
A Schönbrunni kastélyban számos nagy jelentőséggel bíró esemény zajlott egykoron. A Schönbrunni kastély Kék-kínai szobájában írta alá például egykoron Károly császár azt a dokumentumot, amelyben lemondott a kormányzásról, vagyis ezzel, 1918-ban véget vetett a monarchiának is. Az 1918-as esztendő után, a kastély az Osztrák Köztársaság tulajdonába került, és a lenyűgöző szépségű helyiségek nagy részét múzeummá alakították át.
A II. Világháború ideje alatt az épület fő részét bombák zúzták össze, így a sérült részek restaurálása elengedhetetlen volt a háború végeztével. A 20. század nevezetes eseményei közül is számos olyan van, amely a Schönbrunni kastélyhoz köthető. Ilyen például az amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár 1961-es találkozója is, amelyre a kastély falai között került sor.
A Schönbrunni kastély hatalmas kertjében minden évben megrendezésre kerül az egyik legnagyobb és legmeghittebb hangulatú adventi vásár is, amelyre kicsiket és nagyobbakat is nagy szeretettel várnak a szervezők. Az adventi vásár mellett azonban, a Bécsi Állatkert is a hatalmas kastély kertjében áll, így a Schönbrunni kastély meseszép termeinek megtekintése után, érdemes az állatkertbe is ellátogatni.

Minden autóbuszunk megáll a Schönbrunni kastélynál. (KB. 1 óra) Ez idő alatt lehetőség van a kastély előtti adventi vásáron részt venni és sétálni a parkban. A kastélyba való belépést egyénileg tudják intézni, de az adventi időszakban a megnövekedett érdeklődés miatt nem javasoljuk a látogatást, mert a busz fix időpontban indul tovább a belvárosba. Akik szeretnének bemenni a kastélyba, azoknak valamelyik tavaszi vagy nyári utazásunkat ajánljuk.
A Schönbrunni kastély és adventi vásár fakultatív programunk minden indulási időpontban foglalható!
14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő
Leírás
Térkép
Képek