A bécsi Karácsonyi falu
2014. Október 12. Vasárnap - 12:33:51
Ausztria fővárosa igen sok látnivalót tartogat a novemberi, decemberi hónapok idején. A városban ekkor számos karácsonyi vásár kerül megrendezésre, amelyekre a világ minden pontjáról érkeznek vendégek. A Bécsben élő emberek nem véletlenül büszkék a városban megrendezésre kerülő adventi vásárokra, hiszen ezeknek a piacoknak igen régi hagyományai vannak. Ezek az adventi vásárok évről évre úgy kerülnek megszervezésre, hogy a programok mindenki számára csábítóak legyenek.
A gyermekek, a felnőttek, sőt az idősebb emberek is rendkívül jól érezhetik magukat az adventi vásárok idején. Számos ízletes étel és ital vásárolható meg. A forralt bor, a sült kolbász, a sült virsli, vagy a forró puncs nélkül szinte már-már elképzelhetetlenek ezek a roppant hangulatos és nagy tömeget megmozgató vásárok. Érdemes nagyobb sétára indulni a városban, így ugyanis akár több karácsonyi vásárt is szemügyre lehet venni.
A Maria Theresien Platzra mindenképpen ajánlott ellátogatni, hiszen hagyományosan, minden évben itt kerül megrendezésre a Karácsonyi falu nevet viselő vásár. A Kunsthistorisches és a Naturhistorisches Museum közötti területen lévő Karácsonyi falu közel 60 standdal várja a vásárra kilátogató vendégeket. Az adventi időszak alatt ezeken a standokon az ízletes falatok mellett számos ajándék megvásárlására is van lehetőség, így akár a karácsonyi meglepetések megvásárlását is el lehet végezni ezeken a piacokon. A standokon nagy számban kínálnak eladásra egyedi, kézzel készített kézműves alkotásokat, valamint igen eredeti ajándék ötletekkel is lehet találkozni, így mindenképpen érdemes alaposan átböngészni a kínálatot. A Maria Theresien Platzon helyet kapó Karácsonyi falu hangulata annak ellenére sem marad el a többi adventi vásárétól, hogy némileg kisebb, mint például a Christkindlmarkt, amely a Városháza előtti téren szokott megrendezésre kerülni. A Karácsonyi falu ajánlott tehát azok számára is, akik a Városháza előtti karácsonyi vásár forgatagát el szeretnék kerülni, hiszen a Karácsonyi faluban jelentősen kisebb tömeggel lehet találkozni.
Természetesen a Karácsonyi falura is igen sok látogató kíváncsi, hiszen a vásár roppant meghitt hangulata szinte vonzza az embereket. A kulináris élvezetek szerelmesei a forró puncsot, a forralt bort, a sült kolbászt és a sült virslit mindenképpen kóstolják meg, illetve a hagyományos karácsonyi édességek megkóstolását sem érdemes kihagyni, ha a Karácsonyi faluban járnak.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő