A legnagyobb karácsonyi vásárok Bécsben
2015. November 17. Kedd - 12:30:29
Az advent Bécsben a közhiedelemmel ellentétben nem egy nagy karácsonyi vásárt takar, hanem egy sok nagy forgatagból álló óriási vásárt, aminek köszönhetően az egész osztrák főváros egy nagyobbacska karácsonyi faluvá alakul meg. A legnagyobb karácsonyi vásár az egykori császárvárosban mindig a Christkindlmarkt, avagy a Városháza előtti téren található, de ezen felül számtalan jelentős helyszín van még, amit érdemes felkeresni, ha Bécsbe látogatunk az adventi időszak során.
Szintén jelentős és nagyobbacska adventi vásár még az Altwiener Christkindlmarkt, amit 2014-ben már 28. alkalommal rendeznek meg. Érdekessége, hogy az ide látogatók csak és kizárólag kézműves termékek közül válogathatnak maguknak, amelyeknél szebb ajándékokat gyakran nem is vásárolhatnának az ünnep alkalmából. Legyen szó díszekről, dekorációkról, ékszerekről, ruhákról, kosarakról vagy üvegárukról, itt garantáltan mindent megtalálunk majd, miközben klasszikus bábjáték vagy népi játékok szórakoztatják a legkisebbeket, és népzene, valamint igazi karácsonyi illatok járulnak hozzá az ünnepi hangulat átéléséhez.
Noha méreteiben sokkal kisebb, de hangulatában garantáltan az egyik legjobb adventi vásárnak tekinthető a Schönbrunn környékén megtekinthető forgatag, ami idén immáron 21. alkalommal nyitja meg kapuit. Noha itt is jelentős szerepet kapnak a kézimunkák, így a természetes anyagokból készült alkotások, játékok vagy egyéb ajándékok, de más termékek is megtalálhatók. A schönbrunni vásár hangulatát a töménytelen mennyiségű karácsonyi sütemény és édesség, a friss puncs, és a kórusok által előadott zeneművek szolgáltatják. A vásár legnagyobb érdekessége, hogy karácsony után is megmarad, és újévi vásárként folytatódik tovább.
Sokak kedvence még a bécsi karácsonyi vásárok közül a Spittelbergi forgatag, amiben köszönhetően a teljes 7. kerület – avagy Spittelberg városrésze –, így a szűk utcácskák, a kávézók vagy a bárok egy utánozhatatlan és csodálatos karácsonyi atmoszférát vesznek fel. Itt egy igencsak egyedi vásárt csodálhatnak meg az érdeklődők, hiszen nem egy nagy téren, hanem aprócska utcácskákban nézelődhetnek az érdeklődők, ezáltal a karácsonyi atmoszféra mellett egy kis romantikus hangulat is várja a látogatókat. Főleg tradicionális kézműves árukat vásárolhatunk itt, de más egyéb terméknek is nagy szerep jut.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő