Advent Bécsben, egy utazó szemével
2015. November 19. Csütörtök - 12:01:16
Az Advent Bécsben mindaddig nyújt kikapcsolódást és csodálatos élményt a látogatóknak, amíg nem ők a sofőrök, és nem nekik kell parkolóhelyet találniuk a lehető legközelebb a vásári forgataghoz. A bécsi karácsonyi forgatag ugyanis valóban egy óriási, sőt mi több, életre szóló élmény, nem véletlenül nevezik Európa legszebb és legnagyobb karácsonyi vásárának, ahol mindenki újra gyereknek érezheti magát egy kicsit, hiszen miközben az árusok sok-sok csecsebecsét kínálnak a látogatóknak, addig a háttérben lágy karácsonyi dallamok szólnak, a levegőben pedig forralt bor és puncs illata szál.
Tény azonban ezen felül, hogy bár Bécsben tölteni az adventi időszakot óriási dolog, ugyanakkor a közlekedés szempontjából a karácsonyi vásár rendre felborítja a város nyugalmát is, így míg a belvárosi sétálóutcácskákra a meghittség lesz a jellemző, addig a közlekedésre ennek éppen az ellentettje. Mindez annak is köszönhető, hogy amint megkezdődik a nagy készülődés a bécsi adventi vásárra, és megnyílnak a kapuk, látogatók ezrei özönlik el a várost. Ennek érdekében a szakemberek idén is ideiglenes, csak a forgatag idejére fenntartott szabályt léptetnek életbe, amelyek Advent négy szombati napján azt a célt szolgálják, hogy zavartalanul tudjon lebonyolódni a hirtelen megnövekedett buszforgalom. A belvárosi kerületekbe éppen ezért ezeken a napokon csak és kizárólag olyan járművek léphetnek be, amelyeknek ezt engedélyezik, hiszen amennyiben mindenkit beengednének hatalmas dugó és tumultus alakulna ki a centrum környékén.
A behajtáshoz éppen ezért egy külön engedélyt kell igényelni, amit kizárólag online formában, Bécs hivatalos honlapján kérhetünk magunknak. Érdemes időben élni ezzel, hiszen az engedélyek az esetek többségében már az ősz kezdetén elfogynak, hiszen többségében az utazási irodák vagy a helyiek jó előre gondoskodnak arról, hogy szerezzenek maguknak engedélyt. Ezzel ugyanis a kérdéses autóbuszok büntetés nélkül hajthatnak be a belvárosi kerületekbe is – legalábbis a kijelölt zónákba és addig, amíg utasaik ki-, illetve beszállnak, parkolásra tehát lehetőségük továbbra sem lesz. Az engedélyt mindig online formában kapjuk meg, amit kötelesek vagyunk kinyomtatni, és a szélvédő mögé, egy jól látható helyre elhelyezni. Természetesen az engedély nem olcsó, így 20 eurót kell kifizetnünk csak azért, hogy behajthassunk a centrumba, amivel az utasok sokat nyernek, hiszen így akár fél-egy órányi sétától is megszabadíthatjuk őket.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő