Advent Bécsben – Egyedül vagy csoportosan?
2015. November 7. Szombat - 11:01:28
Minden évben november közepétől megkezdődik a készülődés a bécsi adventi forgatagra, aminek immáron több évszázados hagyománya van, éppen ezért rengeteg utazási iroda kínál különféle ajánlatokat arra vonatkozólag, hogy bárki megnézhesse – egyedül vagy akár csoportosan is – Európa egyik legcsillogóbb karácsonyi vásárát. Az Advent Bécsben ugyanis egy igazán nagy különlegességnek tekinthető, egy olyan egyedülálló rendezvénynek, amelynek köszönhetően olyan formában idézhetjük fel a karácsony hangulat, mint korábban még talán soha.
A bécsi forgatagba elutazhatunk egyedül, de akár csoportos formában is. Mindkét lehetőségnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, hiszen míg egymagunk, vagy családunk oldalán tapasztaljuk meg, hogy milyen az Advent Bécsben, akkor a saját tempónkban és szánk íze szerint fedezhetjük fel a vásárt, míg csoportosan erre sajnos nem lesz lehetőségünk. Bármelyik lehetőséget is választjuk az autónál lényegesen komfortosabb és olcsóbb is, ha vonattal utazunk ki a vásárba, hiszen így nem kell a parkolóhely miatt izgulnunk, nem kell drága autópálya matricákat fizetnünk, és mivel szinte óránként indulnak Magyarország irányába vonatok – Sopron felé –, ezért szabadon választhatjuk meg, hogy meddig szeretnénk elidőzni a csodálatos adventi forgatagban.
Amennyiben egyedül szeretnénk felfedezni a bécsi karácsonyi vásár világraszóló szépségeit, érdemes elgondolkodni azon, hogy kirándulásunkat több naposra tervezzük. Noha a belváros közelében az utolsó pillanatokban már nem fogunk szállást találni, de a külvárosban olcsóbban, és takarosabb szállásokon pihenhetjük ki a forgatag fáradalmait. Ha viszont csoportosan utazunk, olcsóbban juthatunk hozzá a szálláshoz – több ember, nagyobb kedvezmény –, így amennyiben az ott alvás a cél – mert igazán csak este nagyon szép és meghitt az Advent Bécsben –, érdemesebb inkább egy csapattal, egy utazási irodával meglátogatni az osztrák fővárost. A csoportos utazás előnye továbbá, hogy első utazóként akár olyanokkal is összehozhat minket a sors, akik már ismerik a bécsi karácsonyi vásárt, ezáltal célirányosan elvezetnek minket a legjobb helyekre, ahol a legolcsóbban juthatunk ajándékokhoz, és a legfinomabb bécsi puncsot, császármorzsát és sült gesztenyét kóstolhatjuk meg általuk.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő