Adventi kínálat Bécsben
2014. Október 16. Csütörtök - 09:16:04
Bécs, Advent idején egy igazán különleges arcát mutatja meg a nagyvilág számára. Aki a téli időszakban ellátogat Ausztria fővárosába, biztosan nem fog unatkozni, hiszen rengeteg program és látványosság áll az érdeklődők rendelkezésére. A városban nagyon sok karácsonyi vásár nyílik, ahol a karácsonyi ajándékok megvásárlása mellett, akár a karácsonyfa díszeit is be lehet szerezni, emellett jókat lehet enni és inni is.
A turisták legnagyobb örömére igen sok kiállítás kerül megnyitásra a téli időszakban is, így, aki a művészetek hódolója, az is megtalálhatja a szívének olyan nagyon kedves elfoglaltságot. A karácsonyi fényekbe burkolózott utcák és terek a gyermekeket ejtik rabul, de természetesen a felnőtteket sem hagyja hidegen a mesebeli látvány. Az ünnepi hangulat megteremtéséről tehetséges kórusok is gondoskodnak, akik karácsonyi koncerteket adnak a város több helyszínén is. Az ünnepi melódiák hallatán ember legyen a talpán, aki nem kerül azonnal karácsonyi hangulatba.
A Rathausplatz igazán tökéletes helyszíne lehet az ünnepre való ráhangolódásnak, hiszen az itt található karácsonyi vásárt tekinthetjük az adventi piacok alfájának és omegájának. A Városháza előtti téren, minden évben hagyományosan megrendezésre kerülő adventi vásár, a kivilágított tér, a feldíszített fák, bájos díszek különleges látványt tárnak az érdeklődők szeme elé. Aki nem szeretne nagyobb összeget vásárlásra költeni az adventi vásáron, annak sem érdemes kimaradnia ebből a fergeteges hangulatú programból, hiszen már az is kellemes érzést nyújt, ha egy pohár forralt borral a kézben andalgunk végig a kirakodó vásár standjai mellett. Még meghittebb a hangulat akkor, ha hatalmas pelyhekben hull a hó vásározás közben. Télen erre szerencsére igen nagy az esély, így sötétedés után, kéz a kézben sétálgatva adhatjuk át magunkat az ünnepi hangulatnak. Érdemes tudni a Rathauspaltzon megrendezésre kerülő vásárral kapcsolatban, hogy ez az adventi piac vonzza a legtöbb látogatót magához, ezért jobb, ha felkészülünk a tömegre.
Azok, akik nem kedvelik a túl nagy tömeget, semmi esetre se menjenek szombati napon a Városháza előtti vásárra, hiszen általában a szombati napokon van odakint a legnagyobb tömeg. Szerencsére a városban több helyszínen is van adventi vásár, így a tömeget nem kedvelők számára, valamely kisebb, családiasabb hangulatú piac meglátogatása ajánlott.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő