Adventi öröm, Bécsben
2014. Október 15. Szerda - 20:58:05
Szeretné az adventi időszakot egy felejthetetlen kirándulással emlékezetessé tenni? Akkor kár lenne elszalasztania a bécsi adventi vásárok felkeresését, hiszen ebben az időszakban Ausztria fővárosa új, élményekkel teli és izgalmas oldalát mutatja meg, évről évre.
Számos látnivaló, kulináris élvezet és meghitt pillanatok várnak Önre és kedves családjára a téli szezon idején, Bécs meseszép városában. Bécset Európa egyik legélhetőbb városának tartják, és ez nem véletlen. A település nyugodt légköre, valamint színes, változatos programajánlata nagyon vonzó a turisták számára. Az adventi időszakban több százezer ember érkezik a településre, hogy a vásárok forgatagában elvegyülhessenek, beszerezhessék a karácsonyi ajándékokat, illetve azért, hogy a meghitt, karácsonyi hangulatot maximálisan át tudják érezni. Már csak ezért a rettentő bensőséges, meghitt és ünnepi hangulatért is érdemes a téli időszakban felkeresni Bécs városát, illetve az ott megrendezett karácsonyi vásárokat.
A városban, a téli hónapok alatt igen gyakran hull hatalmas pelyhekben a hó és az utcák díszkivilágításban tündökölnek, így igazán mesebeli látvány vár azokra, akik az adventi időszakban ellátogatnak Bécsbe. Azok, akik különleges kalandra vágynak, felkereshetik a szuper jégpályát. Az állatokat kedvelő látogatók mindenképpen kiránduljanak egyet a Schönbrunni kastély felé, hiszen itt nem csupán a meseszép kastély termeit lehet megcsodálni, hanem kiállításokat és a díszudvarban megrendezett karácsonyi vásár kínálatát is szemügyre lehet venni.
A romantikus hangulatú vásár megtekintése után, a kastélyhoz tartozó parkban meg lehet tekinteni a Pálmaházat, valamint a bécsi állatkertben élő állatokat is. Az állatokat kedvelő látogatók biztosan nagyon fogják majd élvezni az állatkertben való sétát, hiszen a bécsi állatkert Európa legszínvonalasabb állatkertjének lett megválasztva immáron harmadik alkalommal is.
A remek kávéházak, a hangulatos cukrászdák és a legújabb csokoládézók fenséges íz élménnyel várják az érdeklődőket, így a hűvös, téli napokon megéri ezeken a helyeken is megpihenni egy darabig. A Magyarországon élő emberek szerencsés helyzetben vannak, hiszen Ausztria fővárosa hazánkból igen könnyen és gyorsan megközelíthető.
Ön járt már Bécsben Advent idején? Amennyiben nem, úgy idén mindenképpen tegyen látogatást eme meseszép városban!

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő