Bécsi nevezetességek, amelyeket Adventkor mindenképpen érdemes felkeresni!
2014. November 12. Szerda - 19:49:34
Bécs számtalan látványossággal várja a városba érkező látogatóit. Az adventi vásárok, amelyeket minden évben, hagyományőrző módon megrendeznek már önmagukban is rengeteg turistát csalogatnak a településre. Bécs azonban nem csupán csak a karácsonyi vásárai miatt olyan nagyon kedvelt város, hanem azért is, mert nagyon sok történelmi nevezetesség tekinthető meg az utcákat járva.
Bécs óvárosa például már az UNESCO listájára is felkerült, vagyis a város történelmi emlékei már a világörökségi listán is szerepelnek. Az elismerést Bécs a barokk épületei hangulatának, a több évszázadra visszanyúló zenei kulturális szerepének, valamint a kiemelkedő történelmi múltjának köszönheti. A városban járva mindenképpen érdemes felkeresni a Burgot, vagy másik nevén a Hofburgot, amely nem más, mint a császári palota. A palota közel 600 esztendőn át a Habsburg uralkodók tulajdonában állt. A legrégebbi részét az épületnek az 1275-ös esztendőben építették fel. Ez nem más, mint a Svájci udvar. A palota legszebb részének mégsem ezt, hanem a Birodalmi Kancelláriát és a Nemzeti Könyvtárat tekintik, így ezeket a részeket is érdemes megtekinteni, ha Bécsbe visz az utunk. A Burgban, napjainkban igen sok múzeum működik. Kiállítások sorozatát lehet ezeken a helyeken megtekinteni, továbbá néhány közintézmény is helyet kapott a csodaszép palota épületében.
Ugyancsak a város történelmi emlékei közé sorolhatjuk a Spanyol Udvari Lovasiskolát is, amely az 1572-es esztendő során lett megalapítva. Később, az 1729-es és az 1735-ös évek között megépítették a fedett lovagló pályát is, VI. Károly kérésére, így már télen is volt lehetőség a lovaglás gyakorlására az iskolán belül.
Bécs híres nevezetességei közé sorolhatjuk tovább a Pratert is, amelyet úgynevezett búcsúhelyként is szokás emlegetni. A Praterben rengeteg szórakozási lehetőség áll a turisták rendelkezésére. Játék automaták, uszodák, stadionok, és vidámpark gondoskodik a látogatók hangulatáról, valamint kulturális és vásár negyed is várja az érdeklődőket.
A város nevezetességeinek megtekintése után, mindenképpen ajánlott felkeresni az adventi vásárok helyszínét is, ahol maximálisan rá lehet hangolódni a karácsonyi ünnepre, és akár be lehet szerezni a családnak szánt összes karácsonyi ajándékot is.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő