Egy átlagos nap a bécsi karácsonyi vásárban
2015. November 12. Csütörtök - 12:02:51
Az Advent Bécsben annyi változatos és csodálatos programmal kecsegtet azok számára, akik szeretnék megismerni Európa legnagyobb és legszínesebb karácsonyi vásárát, hogy egyetlen nap talán nem is elég ahhoz, hogy felfedezzük az egykori császárvárost. Amennyiben mégis egy kellemes, ezen felül pedig tartalmas napot szeretnénk eltölteni a bécsi adventi forgatagban, akkor az alábbiakban egy alternatívával szolgálhatunk, a Hogburg köré felépítve ugyanis egy egész napos, ezen felül pedig garantáltan életre szóló élményt nyújtó nap vár ránk a bécsi forgatagban, ami alapvetően egy meghatározó programot jelent mindenki számára, aki szeretné megtapasztalni az igazi karácsonyi hangulatot.
Mivel Bécs rendkívül gazdag a kulturális emlékekben, ezért érdemes azzal kezdeni a kirándulást, ezáltal ellátogatni a Hofburgba, ahol a kincstárat tekinthetjük meg elsőként, ahol a Habsburg uralkodói család gyűjteményét és felhalmozott kincseit vehetjük szemügyre, de természetesen érdemes elidőzni a múzeum további részein is. Ezt követően a közelben található a Sissi-kiállítás, amit szintén kötelező felkeresni, hiszen alaposan megalapozhatjuk ezzel a nap hangulatát. A korabeli kiállítási tárgyak ugyanis segítenek majd elképzelni a vásárba látogatva, hogy milyen fontos esemény is volt egykoron az Advent Bécsben. A múzeum után aztán következhet a városnézés, amit természetesen egybeköthetünk a karácsonyi forgataggal, hiszen a legtöbb látnivaló éppen azokon a helyszíneken van, ahol a csodálatos és egyben egyedülálló karácsonyi vásárok is megrendezésre kerülnek. Például Mária Terézia tér, Városháza, a schönbrunni kastély és így tovább.
A kulturális élmények tehát lényegében elvegyülnek az adventi forgataggal, de amennyiben megmaradunk a régmúlt felidézésénél, akkor feltétlenül el kell jutnunk még az egész napos program során az imént említett Városháza előtti térre, ahol a legnagyobb és legrégebbi karácsonyi vásár részesei lehetünk. A feljegyzések szerint ezen a helyen már 700 évvel ezelőtt is voltak vásárok az ünnep alkalmából, így volt ideje a forgatagnak világszínvonalúvá, sőt mi több, a világon egyedülállóvá válnia. A téren felállított többtucatnyi pavilonban garantáltan találunk majd magunknak vásárfiát, ezen felül pedig falatozhatunk is, de megkóstolhatjuk a méltán híres bécsi puncsot, amiért már magában is érdemes kilátogatni a bécsi vásárba.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő