Ízes élet, Bécsben adventkor
2014. November 20. Csütörtök - 17:06:31

Az adventi vásárok idején, igen sok magyar ember tartózkodik Ausztria fővárosában, Bécsben. Nem ritka, hogy ilyenkor több magyar szót hallani az utcákon, mint németet. Ám ennek ellenére, nem árt felkészülni néhány alapismerettel az evést és ivást illetően, hogy a hatalmas kínálatból ki tudjuk majd választani azokat a fogásokat, amelyek igazán a szánk ízének felel meg.
Bécsben nagyon finom ételek és italok kaphatóak mind az éttermekben, mind pedig a karácsonyi vásárok standjainál. Amennyiben Ön fogyókúrázik, azt javasoljuk, hogy az adventi kirándulása idejére függessze fel a diétáját, mert Bécs ízeit mindenképpen érdemes kipróbálni!
Az adventi vásárokban való sétálgatás során alaposan átfázhatunk és átázhatunk, hiszen télen nem ritka az, hogy Bécsben hatalmas pelyhekben hull a hó. Ilyenkor jól tesszük, ha valamely otthonos és nyugodt hangulatot árasztó kávéházban pihenünk meg. A kávéházak kínálatán azonban igen nehéz eligazodnia egy magyar embernek, hsizen oly’ sok féle elnevezés szerepel az itallapon. Hogy ne okozzon fejtörést egy-egy név, segítünk, hogy melyik az, amit érdemes megkóstolni. Először is, aki presszókávét szeretne inni, kevéske tejhabbal vagy tejjel, az mindenképpen a Kleiner Braunert keresse a kínálatban. A tej nélküli változat neve a Kleiner Schwarzer lesz. A krémesebb, Cappuccinohoz hasonló kávékülönlegességet Wiener Melange néven lehet megtalálni. Ez a kávékülönlegesség tejhabból, gőzölt tejből és enyhe erősségű kávéból van elkészítve, a tetejét pedig lágyan meghintik kakaóporral, hogy még ínycsiklandóbb lehessen a forró nedű.
A testet és lelket melengető kávézás után, a vásárok forgatagában is érdemes alaposan körülnézni. Az adventi vásárok legkedveltebb itala nem más, mint a forró puncs, vagyis a Punsch. A vásár sztárjai közé sorolhatjuk továbbá a Jagatee-t és a Glühweint is, vagyis a forralt bort. A puncs többnyire narancsos, vagy tojáslikőrös változatban érhető el. Teából, fűszerekből és rumból készülő italkülönlegesség, amelyet legalább egyszer mindenkinek érdemes megkóstolnia, ha Bécsben jár. A puncs ára nagyjából 3 euró körül van, plusz ki kell fizetni a bögre betét díját is, ami nagyjából 2 euróra rúg.
Amennyiben úgy döntünk, hogy megtartjuk a bögrét, akkor ezt nyugodt szívvel megtehetjük, viszont, ha nem tartunk rá igényt, akkor a betéti díjat visszaadják, a bögre visszaszolgáltatása után. A legszebb bögrét egyébként általában a Prater tövében megrendezett vásáron adják. Ezeket a bögréket érdemes megtartani emlékként, vagy akár ajándékba is lehet adni valamely családtag vagy barát részére.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2025
Indulási időpontok
Utazás busszal
1 éj szállással2025. November 22. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. November 29. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 6. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 13. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 20. Szombat
49 900 Ft-tól 2025. November 8. Szombat
10 900 Ft-tól 2025. November 9. Vasárnap
10 900 Ft-tól 2025. November 15. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 16. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 17. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 18. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 19. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 20. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 21. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 22. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 23. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 24. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 25. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 26. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 27. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 28. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 29. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 1. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 2. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 3. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 4. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 5. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 6. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 7. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 8. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 9. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 10. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 11. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 12. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 13. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 14. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 15. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 16. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 17. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 18. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 19. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 20. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 21. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 22. Hétfő
11 900 Ft-tól 2025. December 23. Kedd
11 900 Ft-tól 2025. December 27. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 28. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 29. Hétfő
8 900 Ft-tól 2025. December 30. Kedd
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2025. December 31. Szerda
19 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 500.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 10 €/fő