Még soha nem ittál olyan finom puncsot, mint a bécsi karácsonyi vásárban!
2015. Október 29. Csütörtök - 13:08:50
Karácsonyi dallamok, számtalan díszletes portéka, csillogó díszek és lampionok, forralt bor, forró csoki, sült gesztenye és az az isteni rumpuncs. Ezek azok a dolgok, amelyek elengedhetetlen és biztosan megtalálható összetevői a bécsi karácsonyi vásárnak, ami egy olyan különlegesség, amit minden embernek életében legalább egyszer át kell élnie. Az Advent Bécsben ugyanis nem csak egy szokványos karácsonyi vásár, hanem a nagybetűs karácsonyi vásár, ahol bármit megvehetünk, ahol újra átérezhetjük az ünnep felejthetetlen és semmivel sem összehasonlítható hangulatát, ezen felül pedig olyan finom puncsot ihatunk, amilyent garantáltan csak Ausztriában tudnak készíteni.
Amennyiben a bécsi karácsonyi vásárba látogatunk, feltétlenül látogassunk el a Városháza előtti térre, ahol már november közepétől igazi karácsonyi hangulat uralkodik. Nem csak megannyi eladó csodálatos portékáját csodálhatjuk, illetve vásárolhatjuk meg az eseményen, hanem ehetünk finomságos vattacukrot, válogathatunk a kandírozott gyümölcsök közül, és míg a kisebbek sült gesztenyét majszolhatnak, addig az idősebbek megízlelhetik a messze földön híres rumpuncsot, amit akár helyben vásárolt, szuvenírnek vagy ajándéknak szánt kézműves bögrébe is kérhetnek. Természetesen azt egyetlen mesterembertől sem húzhatjuk majd ki, hogy mi a titka az ellenállhatatlan puncsnak, éppen ezért a helyszínen élvezzük ki amíg csak lehet.
A Városháza előtti vásárban általában óriási a forgatag. Amennyiben szeretnénk ebből kimaradni, és inkább nyugodtabb körülmények között megtudni, hogy milyen az Advent Bécsben, akkor érdemes ellátogatni az osztrák fővárosban az ünnepi szezonban nyitó karácsonyi falvak egyikébe. Az advent során Bécs legalább három pontján nem csak hagyományos vásárok, hanem komplett kis falucskák várják azokat, akik szeretnének lassítani egy kicsit az ünnepi őrületen. A karácsonyi falvakban általában nem csak mindig egyedi, hanem többnyire olcsó ajándékokat találunk, ezáltal nem csak nézelődni, hanem vásárolni is érdemes.
Az egyik karácsonyi falucska rendszerint a bécsi kampusznegyedben található meg, ahol egyetemi környezetben, rengeteg gyerekprogrammal, kisvonattal és körhintával fogadják az érkezőket. A másik karácsonyi falu rendszerint a Belvedere kastélyban található, aminek különleges barokk hangulata igazán múltidézővé teszi a vásárt. A leghíresebb bécsi karácsonyi falu azonban a Mária Terézia téren, a Művészettörténeti és a Természettörténeti Múzeum között található meg, ahol nem csak a vásárláson, hanem a zenén és a gasztronómián van a hangsúlyt egy hagyományos kézműves vásár keretein belül.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő