Templom-túra Adventkor Bécsben
2014. November 30. Vasárnap - 19:52:12

A karácsonyt megelőző időszakot igazán felejthetetlenné teheti azzal, ha ellátogat Ausztria fővárosába, Bécsbe. Bécs minden évszakban gyönyörű, ám télen még szebb, mint azt álmaiban gondolta volna. Nem túlzás azt állítani, hogy egy igazi mesében érezheti magát, ha kilátogat az adventi vásárok valamelyikébe. Ezek a karácsonyi vásárok segíthetnek Önnek tökéletesen ráhangolódni a közelgő ünnepre, sőt akár a családtagoknak szánt ajándékokat is megvásárolhatja a több száz stand valamelyikénél.
A vásár alapos bejárását megelőzően, vagy akár éppen az után sem kell egyből hazafelé indulnia, hiszen a meseszép város igen sok látnivalót tartogat az Ön számára. Ezért, mindenképpen azt javasoljuk, hogy nézzen meg néhány nevezetes helyet, mielőtt hazatérne.
Bécs híres épületei közül ajánlott felkeresni például a csodaszép templomokat. A bécsi barokk építészet egyik remeke például, nem más, mint a Peterskirche, vagyis a Szent Péter templom. Bár bizonyíték nincs rá, de egyes feltételezések szerint, eme lenyűgöző épület megépítésére a 800-as években került sor. A templom első alkalommal azonban csupán egy 1137-es dokumentumban lett megemlítve, így könnyen lehet, hogy nem is a 800-as években készült el a templom, hanem csak később, néhány száz év múltán. Az egykoron áll templom azonban, sajnálatos módon 1661-ben egy tűzvész során leégett, így mai kinézetét az 1701-es esztendőt követően nyerhette el.
A templom teljes egészében az 1722-es esztendőre készült el, majd ezt követően, az 1733-as évben a felszentelése is megtörtént. A város templomai közül, a Peterskirche a második legrégibbnek számít, így mindenképpen ajánljuk annak megtekintését. A templom azonban nem csupán kívülről tár elénk csodaszép látványt, hanem belülről is, hiszen az épület belsejében gyönyörű szobrokat is meg lehet tekinteni, illetve meseszép oltárok is megpillanthatók.
A Szent Péter templom csodáinak megtekintése után, érdemes a Karlsplatz felé venni az irányt, hiszen itt lehet megtekinteni a híres Karlskirche épületét. A templomra Bécs 3. kerületében lehet rábukkanni. A barokk stílusjegyekkel ékesített templom, hatalmas, 76 méter magas kupolával rendelkezik. A Karlskirche Európa egyik legcsodásabb barokk stílusú templomának számít, ezért vétek lenne kihagyni a megtekintését. A templom megépítésére az 1716-os és az 1730-as évek közötti időszakban került sor. Restaurálását az 1980-as években végezték el, így napjainkban is gyönyörű a barokk építészeti műremek.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2025
Indulási időpontok
Utazás busszal
1 éj szállással2025. November 22. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. November 29. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 6. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 13. Szombat
49 900 Ft-tól 1 éj szállással
2025. December 20. Szombat
49 900 Ft-tól 2025. November 8. Szombat
10 900 Ft-tól 2025. November 9. Vasárnap
10 900 Ft-tól 2025. November 15. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 16. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 17. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 18. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 19. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 20. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 21. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 22. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. November 23. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. November 24. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. November 25. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. November 26. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. November 27. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. November 28. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. November 29. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 1. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 2. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 3. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 4. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 5. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 6. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 7. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 8. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 9. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 10. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 11. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 12. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 13. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 14. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 15. Hétfő
10 900 Ft-tól 2025. December 16. Kedd
10 900 Ft-tól 2025. December 17. Szerda
10 900 Ft-tól 2025. December 18. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2025. December 19. Péntek
11 900 Ft-tól 2025. December 20. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 21. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 22. Hétfő
11 900 Ft-tól 2025. December 23. Kedd
11 900 Ft-tól 2025. December 27. Szombat
12 900 Ft-tól 2025. December 28. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2025. December 29. Hétfő
8 900 Ft-tól 2025. December 30. Kedd
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2025. December 31. Szerda
19 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 500.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 10 €/fő