Van, amit nem árt tudni a bécsi karácsonyi varázsról!
2015. Október 31. Szombat - 09:27:34
A bécsi karácsonyi vásár vitathatatlanul nem csak Ausztria, hanem egész Európa legszebb ünnepi forgataga, ami valóban olyan, mint egy varázslat. Az Advent Bécsben ugyanis – ha léteznek csodák –, akkor egy igazi karácsonyi csoda, ahol az ember ismét felidézheti saját gyerekkorát, legszebb karácsonyi élményeit és emlékeit. A karácsonyi forgatagban azonban gyakran érheti meglepetés az embert, így nem árt előre felkészülni néhány váratlan dologra, ha ellátogat az egykori császárvárosba!
Az Advent Bécsben több kisebb vásárból tevődik össze egy naggyá. Az egyik központi helyszín mindig a Rathausplatz – a Városháza előtti tér –, ahol a legnagyobb a tömeg, a legszebbek a fények, ezen felül pedig a legtöbb portékát is itt érhetjük el. Az emberek jelentős többsége itt áll meg először falatozni egyet, ami nem véletlen, hiszen sokan akár több száz kilométert is utaznak azért, hogy megtekinthessék ezt a csodálatos helyszínt. Ha nekünk először falatozni támad kedvünk, akkor ne ijedjünk meg azonnal az indokolatlanul magas számlán, hiszen – mint a legtöbb ausztriai rendezvényen – a pohár vagy bögre betétdíjas, ezáltal visszaváltható lesz. Ennek az árát azonban egyfajta kaucióként gyakran ki kell majd fizetnünk, de amennyiben visszavisszük a pulthoz, akkor visszakapjuk a jellemzően 1-3 eurós árat, ami ugye négy pohár esetében már akár 12 euró is lehet. Ezt a lehetőséget általában nem szokták sem előre jelezni, sem előre mondani, így ne lepődjünk meg.
A karácsonyi forgatagban ezen felül nem tudunk majd leülni és így elfogyasztani az ételt és italt, ami elsőre talán szokatlan lehet, de amennyiben meglátjuk a nagy emberforgatagot, valamint megérezzük a hideget, akkor ezt talán nem is tartjuk majd annyira rossz ötletnek. Ezzel nyilván a nagy karácsonyi italozások és lakomák hangulatát nem a vásárban éljük majd át, de ez nem is probléma, hiszen erre sokkal meghittebb helyeken, például egy vendéglőben, vagy saját otthonunkban jobb lehetőségünk lesz. Az advent Bécsben inkább arra szolgál, hogy fényt gyújtson a szívünkben, és gyermeki várakozással vegyítse az örömöt, amit a karácsony okoz az emberek számára. Ha mindezt esetleg régóta nem éreztük volna, akkor feltétlenül látogassunk el idén a bécsi karácsonyi forgatagba!

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő