Ringstrasse
A bécsi Ringstrasse egy több mint 5 km hosszú sugárút, ami az egykori városfal mentén alakult ki, amit Ferenc József császár bontatott le, hogy az út mentén patinás épületek egész sorát építtethesse fel, így itt található többek között az Operaház, a Parlament és a Városháza is. Az út menti monumentális épületek az 1860-as és 1890-es években, a historizmus időszakában épültek fel, és váltak a főváros legfontosabb látnivalói közé.
A Ringstrasse felépítését, illetve megvalósítását 1857-ben rendelte el Ferenc József, akinek parancsára nemesek és nagypolgárok együttesen azon igyekeztek, hogy pompás palotákkal és épületekkel vegyék körbe a csodálatos körutat. Az akkoriban épült magánlakások közül a csodálatos épületek mellett még ma is több eredeti pompájában áll, és kívülről meg is csodálható. A Ringstrasse felépítésével az osztrák császár történelmet is írt, hiszen a historizmus egyik műfaját, a Ring-stílust alkották meg, noha ma már összességében inkább a stílusok keveredése jellemző a helyszínre, hiszen az elmúlt évszázad legtöbb korszaka visszaköszön az út menti építményekről.
A Ringstrasse legszebb és legfigyelemreméltóbb épületei nem a paloták, sokkal inkább a valamilyen funkcióval rendelkező nagyobb épületek, ezáltal például a neoreneszánsz stílusban felépült Állami Operaház, vagy a flamand gótika műfajában alkotott Parlament, illetve a Városháza. Mellettük feltétlenül fontos felkeresni még a sugárúton a neobarokk Várszínházat, a neoreneszánsz Egyetemet, vagy a neogótika korát idéző Iparművészeti Múzeumot, illetve a híres bécsi tőzsdét, amelyek mind-mind a 19. század második felében épültek. A kötelező látnivalók között találhatjuk még ezen felül a neoreneszánsz stílusban felépített Művészettörténeti- és Természettörténeti Múzeumot.
A Ringstrasse összességében nem csak nagyszabású művészeti alkotásnak, hanem rengeteg természeti kincsnek is helyet ad, méghozzá igazi építészeti remekművek társaságában. Mindez nem véletlen, hiszen olyan építőmesterek nevével találkozhatunk a körúton, mint Theophil von Hansen, Karl Freiherr von Hasenauer, Gottfried Semper, Heinrich von Ferstel vagy Friedrich von Schmidt, akik mind hozzájárultak egy-egy csodálatos épülettel a Ringstrasse mai formájához. Az itteni építmények ezen felül a pompás műalkotások utolsó mohikánjai, hiszen a Ring-stílus után a bécsi szecesszió következett, ami szöges ellentéte volt az itteni épületek által képviselt pompától, illetve fényűzéstől.

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő
Leírás
Térkép