UNO City - Ensz Város
1979. augusztus 23-a igen nagy jelentőséggel bír Bécs történetében. Ezen a napon nyílt meg ugyanis, a bécsi UNO City, vagyis más néven az ENSZ Város. Az ENSZ Város alapvetően egy épület együttesből álló város, a városban. Saját beléptető rendszere van, így csakis saját, névre szóló belépő kártyával lehet belépni az ENSZ európai főhadiszállására. A beléptetéskor igazolvány ellenőrzés, átvilágítás és számos szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesnie a látogatóknak, valamint az ott dolgozóknak is. Ez alól senki sem bújhat ki.
Az idén 35. éves épületkomplexum valóban úgy működik Bécs területén belül, mintha egy különálló város volna, a városban. Saját biztonsági személyzete van, tehát a biztonságot nem a bécsi rendőrség biztosítja a hatalmas területen. Az ENSZ város, vagyis az UNO City közel 180 ezer négyzetméteren terül el. Határai mentén hosszú kerítés húzódik, így illetéktelen személyek nem léphetnek be az őrzött területre.
A „városban” konferenciatermek, irodák sokasága lelhető fel. A komplexumban igen sok látnivaló van, hiszen számos értékes ajándékba kapott műtárgy van az ENSZ Városban. Ilyen többek között a marokkói díszkút, vagy a kínai agyagsereg lova és egy katonája is. Az ENSZ központot Johann Staber tervezése nyomán készítették el. A 6 épületből álló komplexum legmagasabb tornya 28 emeletes. A 120 méteres magassággal rendelkező torony Y alakú, éppúgy, mint a másik 5 torony. Az Y alakú tornyok mellett egy hengeres, lapos alakú konferencia terem is tartozik. A komplexumban található irodák igen nagy odafigyeléssel lettek tervezve, ugyanis minden helyiségben legalább három ablak van, vagyis a napfény zavartalanul be tud áramlani a derűsebb napokon. Összesen 24 ezer hatalmas ablak díszíti az épületegyüttes homlokzatát.
Ugyancsak az UNO City-ben lehet megtekinteni Gagarin mellszobrát is, valamint a központban kapott helyet az úgynevezett OOSA is, amely az ENSZ Világűrt érintő Kérdésekkel Foglalkozó Irodája is. Emellett természetesen számos, nagy jelentőségű nemzetközi szervezet központja is itt kapott székhelyet. A sajtó éppen ezért, kiemelt figyelmet fordít arra, hogy éppen mi is zajlik az ENSZ komplexumában.
Az ENSZ Központ a bécsi emberek számára igen sok előnnyel jár, hiszen amellett, hogy közel 5 ezer új munkahelyet teremtett, igen nagy bevételt is hoz Ausztria, illetve Bécs gazdaságába. Az épületben számos olyan bolt található meg, amelyben vámmentes vásárlásra van lehetőség, továbbá rendkívül nívós, ámde olcsó étterem is várja a finom falatokra vágyó látogatókat. A komplexum tágas terekkel rendelkezik, valamint a munka gyönyörű irodákban zajlik, így nem is meglepő az, hogy mindenki ebben a komplexumban szeretne dolgozni.
Az ENSZ Városban való elhelyezkedés azonban nem egyszerű, hiszen minden munkavállalónak az igen komoly tesztek kitöltése után, számos felvételi elbeszélgetésen is részt kell venniük. A nyelvismeret rendkívül fontos, valamint a büntetlen előélet és a magas szintű szakmai ismeret is elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki az ENSZ Városban dolgozhasson.
Az ENSZ Város tehát, mindenképpen azon látványosságok és nevezetességek közé sorolható be Bécs városát illetően, amelyet semmiképpen sem ajánlott figyelmen kívül hagyni, ha Ausztria fővárosában járunk. Az UNO City igen sok látnivalóval és érdekességgel várja a turistákat, ahová igen kedvező áron lehet beléptető jegyet vásárolni. A gyermekek jegye mindössze 5 euro, míg a felnőttek részére 7 euro a belépő. Amennyiben advent idején Bécsben jár, mindenképpen azt javasoljuk, hogy keresse fel az UNO City-t, vagyis az ENSZ Várost!

14 indulási helyszín:
Budapest, Buda - Budaörsi út, Tatabánya - Tata, Győr, Mosonmagyaróvár, Székesfehérvár, Szeged, Kecskemét, Inárcs, Debrecen, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Hatvan,
Advent Bécs 2026
Indulási időpontok
Utazás vonattal
Mikulásvonat2026. December 5. Szombat
25 900 Ft Advent Express
2026. December 19. Szombat
24 900 Ft
Utazás busszal
1 éj szállással
1 éj szállással2026. November 28. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 5. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 12. Szombat
59 900 Ft-tól 1 éj szállással
2026. December 19. Szombat
59 900 Ft-tól
Utazás busszal
1 napos program
2026. November 14. Szombat12 900 Ft-tól 2026. November 15. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 16. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 17. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 18. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 19. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 20. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 21. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 22. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 23. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. November 24. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. November 25. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. November 26. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. November 27. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. November 28. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. November 29. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. November 30. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 1. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 2. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 3. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 4. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 5. Szombat
12 900 Ft-tól Mikulás Busz :)
2026. December 6. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 7. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 8. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 9. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 10. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 11. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 12. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 13. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 14. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 15. Kedd
10 900 Ft-tól 2026. December 16. Szerda
10 900 Ft-tól 2026. December 17. Csütörtök
10 900 Ft-tól 2026. December 18. Péntek
11 900 Ft-tól 2026. December 19. Szombat
12 900 Ft-tól 2026. December 20. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 21. Hétfő
11 900 Ft-tól 2026. December 22. Kedd
11 900 Ft-tól 2026. December 23. Szerda
11 900 Ft-tól 2026. December 27. Vasárnap
11 900 Ft-tól 2026. December 28. Hétfő
10 900 Ft-tól 2026. December 29. Kedd
8 900 Ft-tól 2026. December 30. Szerda
10 900 Ft-tól Szilveszter Bécsben
2026. December 31. Csütörtök
21 900 Ft-tól
A részvételi díj az alábbi költségeket nem tartalmazza de kötelezően fizetendő:
BBP biztosítás: 390.-Ft/fő,
Városi belépő + transzfer: 9 €/fő
Leírás
Térkép